KATOLIKUS PSZICHOLÓGUSOK
ÉS TEOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA

Homa Ildikó előadása: Válság a spirituális fejlődésben

Power Point
és
audió

Kovács Sándor, Nóda Mózes, Székely András (audió)

Út, igazság, élet – Psycho-logos konferencia, reformátusok megújulása

RTV1 - MAGYARADÁS az egyesen

Készítették: Jakabffy Tamás, Kötő Zsolt, Tárkányi János
You need to install or upgrade Flash Player to view this content, install or upgrade by clicking here.

A rovat első részében pszichológusok, pszichoterapeuták és teológusok szakmai párbeszédéről lesz szó, e dialógus lehetséges eredményeiről beszélnek a lélek és tudat gondozására hivatottak, utána pedig az erdélyi református egyház lelki megújulásának útjairól, a lelkészekre való odafigyelés fontosságáról és az egyházi tisztségviselők kiválasztásáról mondja el véleményét Kiss Jenő teológiai adjunktus.

 

A valódi veszély a krízis hiánya

A katolikus pszichológusok és teológusok II. találkozóját szervezte meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kara és a Psycho-Logos Szakmai Társaság december 9–10-én Kolozsváron. A tanulmányi napok témája (Válság – veszély vagy esély?)aktuális kérdéseket érintett. A katolikus pszichológusokon és lelkipásztorokon kívül a téma iránt érdeklődőkhöz is szóltak az előadások. Célunk egy olyan szakmai és kommunikációs fórum megalapozása, ahol  együtt kereshetjük, miként segíthetünk a ma emberének keresztényként a pszichológia sajátos eszközeivel.

A megnyitón a kar dékánja, Nóda Mózes köszöntötte a résztvevőket, és kiemelte a teológus és pszichológus szakemberek együttműködésének fontosságát. Majd Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, a rendezvény fővédnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid beszédében a hitre jutás egyik eszközeként említette a pasztorálpszichológiát, és megbecsülését fejezte ki mindazok iránt, akik ezen a területen dolgoznak.

A konferenciát Vik János, a kar pasztorálpszichológia-tanára moderálta. Az első előadást Székely András, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tanára (Budapest) tartotta Válságban a család – vagy a társadalom? címmel.

Mint szakember és mint sokgyermekes családapa több szinten közelítette meg a témát, rávilágított a társadalom olyan jelenségeire, amelyek valóban veszélyt jelentenek a család intézménye számára (individualizmus, pesszimizmus, a fiatalok önbizalomhiánya, a stresszkezelő képesség deficitjei, értékek hiánya stb.). Felmutatta azt az összefüggést is, ami a hitélet és a pszichológia közös terepét jelenheti: az igazi boldogság az ember számára az, ha a másik céljaiért dolgozik, nem a sajátjáért, mert akkor valósítja meg saját céljait is. Ezt a szemléletet viszont a mai fogyasztói társadalom nem szorgalmazza…

Ezt követően Homa Ildikó SSS (klinikai pszichológus és pszichoterapeuta, Kolozsvár) Válság a spirituális fejlődésben címmel más oldalról közelítette meg a témát, kifejezetten az ember vallásos életére és az ott fellépő krízisekre fókuszált. Viktor Frankl elméletéből kiindulva és különböző fejlődési modelleket felhasználva bemutatta az ember pszichológiai és teológiai fejlődésének útját, ennek buktatóit és lehetőségeit, rávilágított azokra az összefüggésekre, amelyek lehetővé teszik a lelki vezetés és a pszichoterápia egymást kiegészítő együttműködését annak érdekében, hogy az ember eljusson a pszichológiai és a spirituális érettségre és jólétre. A krízis ebben a kontextusban mindenképpen esély a növekedésre, hiányában pedig elmaradhat ez a kiteljesedés.

A második nap Solomayer Sándor (plébános, Szatmárnémeti) mindazt, ami elméleti szinten elhangzott az előző napon Mire jó egy hivatáskrízis? címmel egészen gyakorlati szinten, saját példáján keresztül mutatta be, hiteles formában tanúságot téve arról, hogy a hivatáskrízis valóban lehet az identitás elmélyítése, amennyiben az ember vállalja a becsületes küzdelmet.

A továbbiakban a műhelymunkák lehetőséget adtak a résztvevőknek az egyes témákban való elémélyülésre. Lázár Sarolta (klinikai pszichológus és pszichoterapeuta, Kolozsvár) A kiégés mint szakmai válság, Pál Jakab Imola (klinikai  pszichológus és pszichoterapeuta, Brassó) Válság a családban, Kézdy Anikó (tanácsadó szakpszichológus, Budapest) pedig Életkorok válsága témakörben avatta be az arra vállalkozókat a részletekbe. Az egyes csoportok megosztották egymással is a csoportmunka tapasztalatait, a kívülállókat is bevonva ezzel az élményeikbe.

Az immár másodjára sorra kerülő rendezvény hálaadó szentmisével zárult, és azzal a megbizonyosodással távoztak a résztvevők, hogy érdemes azon fáradozni, hogy keresztény pszichológusok és teológusok együttműködve keressenek új utakat a válságból kiutakat kereső ember megsegítése érdekében.

Farmati Anna, Vasárnap

 

 

 


TANULMÁNYI NAPOK
2010 DECEMBER 10-11

dr. Horváth-Szabó Katalin előadása: Más-e, több-e a pszichológus, ha keresztény? Érett személyiség – érett kereszténység
dr. Vik János előadása: A logoterápia mint határterület a lelkigondozás és pszichoterápia között
Fr. Páll Leó, ofm előadása: Lelkivezetés, gyónás és pszichoterápia

Együtt az emberekért

Katolikus psizchológusok és teológusok találkozása
Lehetőségek–korlátok a teológia és a pszichológia határterületén címen rendeztek konferenciát Kolozsváron december 10-11-én. A rendezvényt a Psycho-Logos Szakmai Társaság és a BBTE RK Teológia Kara közösen szervezte, a szervezők katolikus pszichológusok és teológusok: Homa Ildikó, Lázár Sarolta, Robu Magda és Vik János voltak.

Homa Ildikó a konferencia szervezésének gondolatáról elmondta: „Ez a konferencia úgy született, hogy összetalálkoztunk, Lázár Sarolta és én, s rájöttünk, hogy tudunk együtt dolgozni. Utána összetalálkoztunk Páll Leó testvérrel, majd Robu Magdával, Vik Jánossal, mi együtt jól éreztük magunkat, próbáltunk és tudtunk szakmailag együtt dolgozni. Szeretnénk ebben az identitásban megerősödni: katolikus pszichológusok vagyunk, fontos számunkra mindkettő: a katolikus identitás és a pszichológia is. Azt gondoltuk, ha mi jól érezzük magunkat ebben az együttmunkálkodásban, szeretnénk ezt továbbadni, szeretnénk, ha ebből a körből kilépnénk, illetve ha ebből mások is részesednének, ha ez a kör tágulna s egyre nagyobb lenne, egyre többen férnnének bele.”

A konferencia előadói közül Horváth Szabó Katalin Budapestről érkezett, és szakmai tapasztalata mellett azt is megosztotta az erdélyi csapattal, hogyan sikerült Magyarországon a keresztény, vallásos megközelítésű pszichológiát valamelyest elfogadtatni, teológus–pszichológus konzultációt létrehozni, immár 20 éve működtetni. Elmondta: „Nagyon szívesen jöttem abban segíteni, hogy itt is elinduljon az a megbeszélés sorozat, amelyben katolikus pszichológusok a teológusokkal együtt konferenciákat szerveznek, közös dolgaikat megbeszélik. Örömmel támogatom az ilyen kezdeményezéseket és veszek benne részt azért is, hogy azt a területet, amit mi most Magyarországon művelünk, megmutassam. Úgy éreztem, az az üzenet, amit én átadni akartam, átment… És van egy harmadik motiváicióm is: azt látom, bátorság is kell az ilyen kezdeményezésekhez, s azzal, hogy kiálltam és beszéltem egy ilyen témáról, erősítettem a bátorságot, azt, hogy lehet vállalni, hogy katolikus pszichológusként dolgozunk, nem kell félni, hogy hívőként ezt hogyan végezzük. Így keressük az utakat, olyan emberekkel, akiknek hasonlóan fontos, hogy a szkamájukban is kifejezhetik kereszténységüket. Ebben akartam tehát bátorítást is nyújtani. Nekünk is otthon fel kellett ebben egymást erősíteni, hogy az ateista, szkeptikus pszichológuskollegák ellenében is képviselni tudjuk a mi meggyőződésünket.”

Vik János előadásában a logoterápiás módszert mutatta be mint határterületet. Összegezésként a konferencia zárásakor elmondta: „A műhelymunkától visszafelé haladva összegezem a mondanivalómat: ott az elköteleződés témáját jártuk körül, s a konferencia vége felé úgy gondolom, erős bennem az elköteleződés: teológus vagyok, ilyenként bármit teszek, a lelkek üdvössége mindig szemem előtt van, ott is kell maradjon. A II. vatikáni zsinat óta a teológusnak nemcsak szabad, de kell is más tudományok felé kitekintenie, s így van egy a második alapvető elköteleződés bennem: szeretném, ha mellettem, a közelemben pszichológusok, pszichoterapeuták is megnyilvánulhatnának, ha hívő pszichológusokkal dolgozhatnánk együtt, akik amellett, hogy szakemberek, munkájukban a kereszténységüknek is szeretnének teret adni. A logoterápiáról beszéltem, összefoglalásként elmondhatom: a logoterápia antropológiája tudatosan kidolgozott, meg lehet vizsgálni nincsenek rejtett sarkok benne, s ez teljsen kompatibilis a keresztény, bibliai alapokon nyugvó antropológiával. A logoterápia párbeszédet folytathat a mindennapokkal. Pontosan olyan létjelenségekben segíthet a gyakorló lelkigondozónak is, mint a szenvedés, a bűn, a halál kérdése. Hiszen a logoterápiában, az egzisztenciaanalízis rendszerében e kérdéseknek van létjogosultsága. Elhangzott itt egy olyan kijelentés, hogy az egyes szakterületek képpviselői ne kaszáljanak be egymás területére. Meggyőződésem: nem szép belekaszálni, nem jó, de »kaszásként« jót tesz néha, hasznos, ha megállok kaszálás közben, észreveszem, hogy más is kaszál, s ez a párbeszéd gazdagíthatja a saját területemen való munkálkodásomat. E párbeszéd hatása alatt változhatom is… Nem tudom, a másik változik-e , ez nem az én hatásköröm, de én változom… és az jó.”

A harmadik előadó Páll Leó OFM volt, aki a gyakorló gyóntató szempontjait és tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Zárásként így összegezett: „Ennek a találkozásnak nagyon örülök, mintha kitüntettek volna, s így is van: olyan emberekkel lehettem együtt, akik nemcsak mondanak dolgokat, hanem emberekért élnek és dolgoznak. Azt szeretném, hogy ne csak egy konferencia szintjén legyen ez így, hanem az embereken való konkrét segítésben folytatódjon, ami itt elkezdődött. Olykor találkozni kell, de ne csak a »kaszálás« szintjén legyen ez! Az embert segítsük, akinek a sorsa érdekel…”

A három előadást műhelymunkák követték, a résztvevők választhatták a Robu Magda vezette beszélgetést, istenképeikről tárgyalhattak, Lázár Saroltával autoritás, alázat és/vagy asszertivitás kérdéskörét járhatták végig, Albert-Lőrincz Enikővel az elköteleződés folyamatába, annak megtartó erejébe világítottak be. Végül a záró kerekasztal következett, amelynek beszélgetését Albert-Lőrincz Enikő moderálta. Zárásként megfogalmazódott a folytatás és a kör kiszélesítésének igénye, az, hogy a hívő pszichológusok a saját módszerükkel tudjanak a közös ügy, a lelkek üdve érdekében tenni úgy, hogy a teológusokkal, papokkal, gyóntatókkal, lelkivezetőkkel együtt, egymást elfogadva dolgozhassanak. Horváth Szabó Katalin tanácsa mindenki számára érdekes és megfontolandó: „Ha valami újat akar az ember bevezetni ellenálló közegben, amely ezt nem akarja befogadni, két dolgot kell nagyon tudni: amit be akar vezetni, abban nagyon biztosnak kell lennie, érvelni mellette, megmutatni előnyeit. A másik: nagyon tudni azt is is, amit csinál, mert esetünkben ha nem jó pszichoterapeuta, hiába jön azzal, hogy valami újat akar, de ő gyenge benne, nem fogadják el… Tanácsom tehát: a folytonos tanulás. Az a tanácsom, legyen mindenki jó pszichológus, jó piszchoterapeuta, amellett legyen olyan ember, aki képes a kereszténységét pszichoterapautaként megélni…”

Bodó Márta, Vasárnap

 

© psycho-logos|LÁZÁR SAROLTA & HOMA ILDIKÓ